2013/02/19

Kandalló újragondolva

Szeretem a tüzet. Igaz, ritkán adódik arra időm, hogy elüldögéljek a kandalló mellett, mégis örülök, hogy megvan a lehetőség, hogy akár Karácsonykor, akár ha vendégek jönnek be tudjunk gyújtani. Persze a legjobb egy igazi kandalló, amikor ropog a fa, de erre manapság már nincs mindig lehetőség. Engedélyekre van szükség, a kivitelezése több százezer forint ráadásul a fatárolást is meg kell oldani, ami valljuk be, egy társasház második-harmadik emeletén elég körülményes.

Hát így lett nekünk bioetanol kandallónk. Rengeteg előnnyel jár, ugyanis nem engedélyköteles, a bioetanol vízgőzzé alakul, nem kell hozzá kémény, vagyis bárhova elhelyezhető, meglepő módon a fűtőértéke is jó, habár inkább látványelemként használatos. A beüzemelése nem igényel szaktudást, az előre gyártott kandallókat pedig egész egyszerűen csak felakasztjuk a falra és már működtethető is. Aki pedig valami egyedire vágyik, annak elég a tartályt megvásárolni, a kandallótestet egyedileg le lehet gyártatni. Nálunk például feketére színterezett acél a kandallótest, ráadásul a tv alatt van, amit hőszigeteléssel választottunk el egymástól.

Itthon is számos helyen kapható olcsóbb és drágább, formatervezett verzió is. Saját tapasztalat alapján viszont a valóban szagtalan bioetanolt ITT lehet kapni.

Íme néhány ötlet, hogyan alkalmazzunk bioetanol kandallót:


Akiknek hiányzik a fa érzete és van rá helyük, készíthetnek látvány farakást:








{via 1,2,3,4,5,6,7,8}

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...